A terhesség vége, 38. hét
Ez egy olyan szülésélmény szerű bejegyzés, hogy tényleg élmény volt-e, nem vagyok benne biztos. Most viszont felejthetetlennek és megismételhetetlennek tűnik. Tudni kell, hogy rettegtem kicsit a szüléstől, noha kifelé nem mutattam senkinek sem. Féltem, hogy nem veszem észre ha beindul, féltem a több órányi vajúdástól, a gátmetszéstől, túlvilági dolognak tűnt a szoptatás, pelenkázás, stb. Ma már tudom, hogy tuti észreveszem ha beindul, nem lehet eltéveszteni. Részletek alant.
Október 17-én, reggel 7 órára mentem az István kórházba, ekkor még csak arról volt szó, hogy megfordítják utódom, mivel még mindig faros fekvésű volt. Előtte nem szabad enni, így éhen ültem ott és vártam a soromra. Előtte utánanéztem neten, hogy mire is számítsak, nem tűnt olyan borzasztó dolognak, így gyanútlan maradtam. Leírták viszont, hogy a szülést beindíthatja, ezt sem bántam volna, már belefért az időbe. Délben már be is kötötték az izomlazítót, hogy a méhem ne legyen olyan kemény, majd kb. 30 perc múlva már jött is a főorvos, további 8 ember kíséretében. Ennyien az államvizsgámon nem voltak, csodálkoztam is. Egy szál kórházi hálóingben feküdtem, ami takarta a melleim, és semmi mást. 2 doki próbálta megfordítani utódom, az egyik a fenekét, a másik a fejét húzta a megfelelő irányba. Fájt, nagyon. A videon nem torzult a nő feje, az enyém nagyon. Ilyet még nem éreztem. Mondták, hogy ez igazából egy hasmasszázs (de a masszőrt otthagynám fizetés nélkül), illetve, hogy lazítsak (persze, az olyan könnyű). Feladták úgy 15 perc múlva. Nem sikerült a művelet. Kifelé menet megbeszélték, hogy kiírnak császárra csütörtökre. Én indulni akartam, de olyan kimerült és éhes voltam, hogy sehova se jutottam, és ez volt a szerencse. Már péksütiről álmodoztam, amit felfalok. Amikor felültem az ágyon valami kifolyt, nagy mennyiségben, és átlátszó volt. Első terhesség, csak hallottam, hogy mi minden jelezheti előre a szülést. A magzatvíz folyt el. Egyik doki visszajött, elmondtam neki mi a helyzet, olyan nyugodt maradt, mintha azt közöltem volna, hogy kérek 1 kg kenyeret. Semmi hatás. SOS készítettem elő császárra, még aznap. Így délután 3-kor megszületett Viktor fiam. 9 nap volt még a kiírt időpontig. Spinális érzéstelítést kaptam, este 11 körül sikerült mobilizálni, addigra ettem valamit, ami után már nem estem össze, és el tudtam menni zuhanyozni. Ha újraélném is belekezdenék, nem bántam ezt a szülést, és lehet, hogy legközelebb már kérném az orvost, aki csinálta a műtétet. Választott dokim, szülésznőm, stb. nem volt.
Azért írom le, hogy később is el tudjam olvasni, hogy más is el tudja olvasni, lássa, hogy ilyen is van. A bejegyzések folytatódnak, hiszen azóta eltelt néhány hét.
